Rövidesen vizsgálat tárgyát fogja képezni mintegy tucatnyi kadarka. Tevékenységem eredményéről természetesen be fogok számolni blogunk hasábjain is. Azonban azt gondolom, hogy a győztes már megvan, még akkor is, ha bejegyzésem tárgya már sajnos nem fog szerepelni a kóstolási sorban. Hogy miért? Mert ez a bor elfogyott. Azt pedig az isteni gondviselésnek tudom be, hogy szerencsére nem maradtam le róla.
A kadarkáról jópáran értekeztek már rajtam kívül is, itt, meg itt, illetve itt is. A szőlőfajta, illetve a vele kapcsolatos kérdések meg problémák alaposan körül lettek járva, én csak röviden vázolom erről alkotott véleményemet. A nagy kérdés rendszerint az szokott lenni, hogy hát mire jó a kadarka, mi lesz vele a jövőben. Mondjuk azt egész visszafogottan, hogy remek pirosbor van belőle, meg páran a Kárpát-medencében remekbe szabott alkotásokat is tudnak készíteni e szőlőfajtából? Vagy egész bátran lássuk benne a magyar pinot noir-t, amelyet meg kellene mutatni az egész világnak? Számomra úgy tűnik, hogy bár kétségtelenül lehet nagyon szép bort alkotni a kadarból, számos probléma és további kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy szánalmasan kevés terem ebből a szőlőfajtából manapság (ezért nemigen lehet széles tömegeknek bemutatni); aztán egy másik rögtön, hogy egy kezemen (de kettőn biztosan) meg tudnám számolni az általam kiemelkedőnek számító ebből a fajtából szűrt borokat; a harmadik, hogy ezekből a kiemelkedő borokból összesen nem készül 5-6 ezer palack. Számos további kérdést lehetne még sorolni, de ennyiből is látszik, hogy vannak homályos részek rendesen.
Ami az én véleményemet illeti, az először is az (kissé önzően), hogy örvendezzünk, hogy készül a kadarból komoly bor és ezt nekünk lehetőségünk van fogyasztani. Másrészt vegyünk belőle minél többet (amennyiben szeretjük), hiszen a borásznak kell a visszacsatolás, hogy van igény ilyen típusú borra. Ezáltal esetleg újabb területek lesznek kadarkával beültetve. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy jelentős számú borissza (akár Magyarországon, akár külhonban) 3-8 ezer forintot (12-32 eurot) ki fog adni egy üveg közepesen testes, halvány rubin színű borért. Márpedig, ha az ivóbor kategóriánál magasabb minőségű kadart akarunk inni (ami tényleg gyönyörködtet), akkor ennyit kell jelenleg érte Magyarországon fizetni. Ez pedig nem egyezik meg széles tömegek borról való gondolkodásával. Hiszen a kapós vörösbor többnyire „betámadós” illatú, fekete színű, magas tanninú (és még örüljünk, ha nem édes), a kadar pedig nem ilyen. Lehetne persze sorolni, hogy a kadarka ilyen fűszeres, meg olyan gyümölcsös, esetleg ásványos is, de ezt maximum a borbuzik tudják értékelni. Azok közül is főleg a magyarok. Arra vonatkozóan meg még kevesebb információ meg tapasztalat van, hogy a kadar mennyire alkalmas terroir-bor készítésére. Ez utóbbi egyébként biztosan változni fog. A közeljövőben egyre több szép és kiemelkedő kadar fog készülni (ezt onnan gondolom, hogy több tehetséges borász is telepít ebből a szőlőfajtából kiváló termőhelyre), de valószínűleg kis mennyiségben. Szóval számomra úgy tűnik jelen helyzetben, hogy ha a magyar bort meg akarjuk mutatni külföldön is, akkor érdemesebb a fehér fajtákra koncentrálni, például az olaszrizlingre meg a furmintra, hárslevelűre, juhfarkra (a sort még lehetne folytatni). Egyrészt, mert a nemzetközi nagy fehérbor-sztenderdnek megfelelő borok ezekből a fajtákból nálunk elkészíthetőek, másrészt pedig ezen szőlők egy részéből (különösen olaszrizlingből) elég sok van ültetve országszerte, lehetne belőle nagyobb mennyiségű kiváló minőségű bort készíteni. A kékszőlők közül jelenleg egyedül a kékfrankosban látok kiugrási lehetőséget. Viszonylag sok van belőle, kárpát-medencei fajta és sűrű, komoly bort lehet belőle készíteni. A kadarka pedig megmarad nekünk, magyaroknak. Természetesen a legjobbakat megmutathatjuk külföldi borkedvelőknek, de aligha fognak nagy tömegek rámozdulni. A jövő majd eldönti, hogy jóslataim, meglátásaim beválnak-e, vagy revideálnom kell nézeteimet.
Ennyi tekintélyes mennyiségű bevezetés után jöhet a rövid tárgyalás, ami miatt egyáltalán megszületett ez a bejegyzés. Szóval, mint említettem, meg fogok ismerkedni tucatnyi kadarral napokon belül. Pár napja azonban az általam eddig kóstolt legszebb példány került a poharamba. Kohári Pisti barátom kiválóan ráérzett, hogy a St. Andrea Nagybor Kadarkája 2007-ből még ismeretlen volt számomra és beszerzett belőle egy palackkal. Terveztem kóstolni, de villámgyorsan elfogyott, pedig egyáltalán nem volt olcsó (7500 HUF körül). Tipikus pinot-s szín: halvány rubin, valószínű szűretlen, mert kissé opálosnak tűnt. Illatából kitalálható, hogy kadar: a csipkebogyó mindent visz (nagyon intenzív), de van itt pici pirospaprika, egy kevés meggy is. Hordójegy nuku, szerencsére. Szájban is elsöprően hecsedlis, fűszeres, minerális aláfestéssel. Közepes test, kevés és simogató tannin, remek savak, hosszú utóíz. Kiváló bor, nekem legalább olyan kedves, mint a legjobbnak tartott kékfrankosok. Hasonló Orsolyáék 2007-es kadarkájához, de annál koncentráltabb, izmosabb. Remekmű.
Utolsó kommentek