Mozgalmas, tartalmas nyáron vagyok túl. Azt hiszem az elmúlt 5-6 évben összesen nem jártam annyit a Dunántúlon, mint az elmúlt 3 hétben. Augusztus első napjait Gál Laci és Gál Peti barátomnál töltöttem Kisbéren, nagyon kellemes környezetben, amit a jó cimborák jelenléte és a kiváló vendéglátás (köszönhetően a srácok szüleinek) tovább fokozott. Részben kérésemre, egy teljes napot töltöttünk Győrben. A várost egyáltalán nem ismertem, így régi hiányosságot pótoltam. Győr leginkább nevezetes részeinek megtekintése után, kora délután étteremlátogatás mellett döntöttünk, amely tevékenységünk során ismét szembesülnünk kellett a magyar vendéglátás sok esetben katasztrofális helyzetéről.
Teljesen gyanútlanul egy helyes étterembe tértünk be, amely a város egyik frekventált helyén található, tehát nyilván sokan bemennek (látogatásunkkor is tele volt a hely, sok külföldi is ott étkezett). Nagyon szépen, igényesen berendezett étterem, kifejezetten szimpatikus volt. Az étlap megfelelő, elfogadható árakkal, az italválaszték is rendben, a borlap kifejezetten gazdag, sok-sok bor a Bortársaság valamint a Veritas választékából és még az árrés sem 300%-os (sajna országunkban azért, ha egy étterem a borszaküzleti kiskereskedelmi árhoz képest nem háromszoros pénzen ad egy bort, rajongani kell). Érkezik a pincér és kissé flegmán kérdezi, hogy mit hozhat. Úgy döntöttünk, hogy iszunk egy korsó sört, így rendeltünk egy kör csapolt Stella Artois-t. Azt már csak utólag észleltük, hogy valamivel több, mint 700 forintba kerül a 0,5 liter ital. Mindegy belefér gondoltuk, és rendeltünk ételt is a sör mellé (én csülköt kértem). Némi várakozás után (20-25 perc) megérkezett a sör. Már majdnem belekóstoltam, amikor orrfacsaró szag (leginkább friss lócitromra emlékeztetett) csapta meg az orromat. A kellemetlenséget természetesen valamennyiünk észlelte, és azt sem volt nehéz kinyomozni, hogy a sörből származik. A problémát jeleztük a pincérnek, javasoltuk, hogy ő is vizsgálja meg italainkat. Jött a meglepetés: emberünk szó nélkül visszavitte a romlott sört, az arcizma nem rándult meg. Ebből eléggé nyilvánvaló, hogy tudta mit tett elénk. Ezután különösebb bocsánatkérés nélkül javasolta, hogy rendeljünk Borsodit. Tekintettel arra, hogy időközben az étel is elébünk került, nem hagytuk el szó nélkül az éttermet, pedig lehet az lett volna az ideális megoldás. Étkezésünk kellős közepén megjelent egy újabb éttermi alkalmazott, aki közölte, hogy BOCSI (ezt így betű szerint), de az általunk rendelt Stella már a hordó alja volt, ezért lehetett vele „gond”. Mi is finoman szóvá tettük, hogy bizony 700 forint feletti korsó sörnél (meg egyáltalán) már nehezen van bocsi. Pincérünk ezután már hihetetlen flegma lett, sütött a megvetés a tekintetéből.
Valószínűleg túlzottan kevesen hajlandóak visszaküldeni nem megfelelő ételt, vagy italt. Emberek! Tegyük meg! Az étteremben azért fizetünk, hogy kiszolgáljanak minket. Mi fizetünk, ezért pedig szolgáltatást várunk. Országunkban jelenleg a legtöbb ember inkább kifizeti a számlát, majd rossz szájízzel távozik. Ez nem megoldás. Nem tudom, mit oktatnak a vendéglátó ipari szakközépiskolákban meg főiskolákon, de a legfontosabb szerintem az lenne, hogy beleverjék a nebulókba, hogy a vendég az első, belőlük él a vendéglátó ipar. Ehhez képest ezt nagyon kevés helyen tapasztalom. Sok helyen egy üveg bort nem tudnak megfelelően szervírozni. Ha ezt szóvá teszem, pincérünk megsértődik. No comment. Visszatérve a győri étteremhez: további kellemetlenségként szolgált az a sajnos nem egyedülálló jelenség, hogy az étlapok alján apró betűvel közlik, hogy áraikra még 10% szervízdíjat számolnak fel. Na kérem! Mi az a szervízdíj? Borravaló? Valószínűleg nem az. De akkor miért nem a szervízdíjas ár van feltüntetve az étlapon? Ez egy hihetetlenül rossz húzás minden étterem részéről. Inkább vegye bele az árba ezt a tételt is, de ne írja még külön oda, hogy ez még 10%-kal drágább. Az ételek finomak voltak és jó áron, semmi felháborodás nem lett volna, ha 10%-kal drágábban kínálják őket. Na de így…Szervízdíjjal…Fizetéskor emberünk érzékelhetően borravalóra számított, de hoppon maradt, amelytől szintén nem lett őszintébb a mosolya.
Nos, így jártunk, itt tart ma nagy általánosságban a vendéglátás. Nem kezdek hozzá annak a részletezésébe, hogy ez milyen borzasztó (és például sok külföldi vendég mit gondolhat a magyar vendéglátásról). Ezt meg kell változtatni, ami rajtunk is múlik. Egészen egyszerűen tegyük szóvá, ha valami nem tetszik, ha nem vagyunk megelégedve ne adjunk borravalót, meg ilyenek. Ezt megtehetjük. Ha kevesebb a vendéglátós bevétele az elégedetlen vendégek miatt, akkor kénytelen lesz változtatni és talán elérjük, hogy a közeljövőben, ha az ember ajánlás nélkül beül egy étterembe, ne járjon pórul (jelenleg erre van nagyobb esély).
Utolsó kommentek