Mikor feleségemmel szüleinknek, családtagjainknak bejelentettük, hogy vidékre, egy apró faluba költözünk, és majd jószágokat, elsősorban magyar házi állatokat -például mangalicát, erdélyi kopasznyakút, fodros ludat- fogunk a házkörül tartani, mindenki őrültnek tartott minket. Mivel azonban tudták, nekünk erre van szükségünk a boldogságunkhoz, az első kérdés mégsem az volt, hogy „Miért?”, hanem a következő: ”És milyen kutyátok lesz?”. És csak a válasz után jött az aggodalomtól gondterhes kérdés: „Miért pont komondor?”….

 

 

 

Egyértelmű volt, hogy komondorunk lesz! Az biztos volt, hogy szükségünk van egy család-, vagy inkább falka-, nyájcentrikus kutya fajtára, ami mellett nyugodtan ott merjük hagyni értékeinket, ugyanakkor családtagjaink, később gyermekeink is örömmel tartózkodhatnak kutyáink közelében. Azt is tudtuk, hogy magyar fajtát akarunk tartani, hiszen ez minden magyar embernek szívügye kellene, hogy legyen. Így hamar leszűkült a kör két fajtára, a kuvaszra és a komondorra. Nekem volt szerencsém tizenéves koromban kuvaszt tartani, nevelni és bele szeretni a fajtába, de tapasztalatom alapján és a családcentrikusság elvárása, valamint a köznyelven keringő –vélhetően valós alapú- legendás gyerekszeretetről szóló történetek miatt inkább a komondor mellett döntöttünk. Kutyánk tenyésztőjét alapos utánajárás után választottuk ki, és ma egy imádni való növendék komondorunk van, aki minden családi esemény, kerti rendezvény során szeret köztünk lenni, a reggeli redőny felhúzáskor pedig azonnal az ablakba felkapaszkodva üdvözöl minket. A területőrzésre nem kell tanítani: mindig pontosan tudja, milyen gyorsan, milyen vehemenciával reagáljon a kert körül zajló eseményekre.

 

Mint az elmúlt közel két évben családtagjaink számára is kiderült: döntésünk helyes volt. Mégis hihetetlen, milyen előítéletességgel bír az emberek többsége ezen csodálatos fajtával szemben! A sztereotípiák alapját vélhetően két dolog képezi: a tudatlanság, azaz a fajta nem elég alapos ismerete, illetve a korábbi kutyatartási szokások helytelen gyakorlatán alapuló negatív tapasztalatok. A komondort legtöbbször egy acsarkodó, loncsos, bolond kutyának tartják –rossz kezekben talán ilyenné is válhat… Sajnos, nagyon kevesen ismerik magyar kutya fajtáinkat, köztük a komondort, és sokan csak „divatból”, impozáns megjelenése, feltűnősége miatt választják ezt a fajtát. Kevesen szentelik idejüket a fajta alapos megismerésére, tartási, gondozási igényének feltérképezésére. Még sajnálatosabb, ha maguk a tenyésztők sem veszik a fáradtságot, hogy az új, a fajtát nem ismerő, vagy kezdő kutya tulajdonost kellően tájékoztassák a fajta igényeiről, jelleméről, tartási nehézségeiről. A komondor mindig is –egy szilaj, gyakran zord körülmények közt tartott, de ettől még- igen érzékeny lelket rejtő fajta volt. Nagyon könnyű érdemtelen fenyítéssel, durva megalázással „megbántani”, „megsérteni”. Ilyen esetben órákig, akár napokig is képes kerülni, távol tartani magától az „elkövetőt”. A láncon tartás, az élethosszig tartó szabadság korlátozás pedig nem csoda, ha egy ilyen önálló, a nap folyamán területén rendszeresen őrjáratozni kívánó fajtát összezavar, idegileg labilissá tesz! A komondor szereti, ha maga döntheti el, hogy területén mikor hova menjen, ami teljességgel érthető, hiszen amikor még aktívan kellett dolgoznia a gulya, a tanya körül, akkor önállóan kellett döntést hoznia, és maga kellett, hogy ellássa feladatát: a nyáj-, a falka-, a család védelmét.

 

Én meleg szívvel ajánlanám a komondort minden vidéki kertes ház udvarába egy olyan –lényegében- családtagnak, aki sokat dolgozik a szeretetért, megbecsülésért és boldog, ha az eredeti munkáját végezheti! Párommal a közelmúltban szereztük be második komondorunkat! Két kutyánk így osztozik majd a védendő területen: az előkert, a ház védelme elkülönül portánk hátsó részének, a jószágoknak a védelmétől. Mostani kiskutyánk a házi állatok között szocializálódik, köztük nő fel, neki az lesz a védendő nyája, falkája. Bízom benne, hogy ő is jól végzi majd a rá bízott feladatot és akkor környezetünkben, kis falunkban még hatékonyabban népszerűsíthetjük e szeretetre éhező, régi új, dolgos fajtánkat. Hamarosan talán, egyre többen mondhatják majd hozzánk hasonló bizalommal, meggyőződéssel: „Nekünk komondorunk lesz!”

 

 

Kohári István, Kőröstetétlen

2008. január 16.