Kedves cimborám vett egy régi,de legalábbis lebontandónak ítélt házat,melynek bontásában egy-két napra én is részvettem.A munka ment is rendben,főleg,hogy inkább leküldöm a tetőről azt,aki csak téblából,hiszen,csak útban van,vagy a baj (leesés,fal ledőlés sb.) veszélyét fokozottan magában hordozza,minthogy megvárjam a bajt.Haladtunk is rendben,de két nagy kartondoboz könyv,folyóirat,ott hagyott/felejtett írott emlékek gyűjteménye nagyon izgatta a fantáziámat.Nos,az ebédidőm és a délutánom mással sem telt,csak a guberálással,a könyvek átvizsgálásával:cím,szerző,kiadás éve,tartalom,állapot,érték -már,amit magamnak megbecsülhettem.
Fenti "véletlen" kapcsán került hozzám többek közt egy fedél,borító nélküli évkönyv.Nemzetünk nem akármelyik időszakából... A jövőben minden hónapban előveszek e könyvből legalább egy-két témát,tanulságul és hogy napjaink magyarjai is lássák,érezzék:nem mindig volt ez így...,vagy,hogy jön még kutyára kamion... Hogy mi?Tessenek elgondolkodni.
"A MAGYARSÁG ÉVKÖNYVE AZ 1926-IK ESZTENDŐRE A MAGYARSÁG OLVASÓINAK
Mikor a Magyarság évkönyvsorozatát a mult évben meginditottuk, vállalkozásunkban kettős célt tűztünk magunk elé. Az egyik az volt,hogy évről-évre számot adjunk olvasóinknak a világot mozgató eseményekről s az emberiséget átjáró uj eszmeáramlatok főbb mozzanatairól. A másik,hogy az évkönyv köteteivel éppen ugy, mint a Magyarság napi példányaival, fenn akarjuk tartani változatlan kultuszát annak a történelmi egységnek,melyet számunkra és a világ számára Nagymagyarország jelentett.
A Magyarság ezidei évkönyve lexikonba gyűjti mindazt az értéket, amivel az emberi nagysághoz és a keresztény civilizációhoz a történelmi magyar nemzet ezer esztendő folyamán hozzájárult.Magyar tudósok, politikusok, katonák, költők,müvészek,kutatók,feltalálók és felfedezők olyan arcképcsarnoka ez,amelynek neveit Európa köztudata és elismerése őrzi.Ez az arcképcsarnok azt hirdeti nekünk és a nagy világnak,hogy nincs és nem is volt olyan területe az emberiség szellemi és erkölcsi életének, amelyen a magyar kéz és magyar elme kitörölhetetlen nyomot ne hagyott volna. És hirdeti,hogy a magyarság ilyen közreműködése nélkül csonka és hiányos volna az európai kultura együtese,hiányoznának belőle olyan szinek és olyan teljesítmények, amelyeket ez a kultura semmi más nemzettől meg nem kaphatott volna. De hirdeti ez az arcképcsarnok azt is,hogy a magyar nemzet annak az állami és történelmi egy égnek védőszárnyai alatt,vagy ha időről-időre attól megfosztva is,de mindig annak gondolatától és szükségérzetétől hajtva, tudta csak itt Európa közepén ezt a hivatást betölteni. És hirdeti még azt a nagy kérdést: hol voltak melettünk vagy mögöttünk ebben a versenyben azok a népek, melyeket most a demokrácia és az emberiség nevében nyakunkra ültettek és helyünkre akarnak ültetni,mint méltóbbakat ennek a hivatásnak betöltésére?
De hiába bontották le fejünk felől ezt az ezeréves védőtetőt,a magyarság lelki és szellemi életereje kihajt,friss virágzásba zsendül az iszonyu irtás és nyomás alatt is,melyet az elhóditott területeken el kell viselnie. Évkönyvünkben egy mésik arcképcsarnok számol be ennek a halhatatlan életnek erejéről. Az elszakított Erdély és a Felvidék uj magyar irodalmának képviselőit ismertetjük meg Csonakmagyarországgal, érdekes életrajzok vagy önvallomások formájában. Így találkozik ez évkönyv hasábjain a magyarság két arculata,az,amelyikkel az egész világba néztünk,s az a másik,amellyel önmagunkba tekintünk bele.A kettő lényegében egy és ugyanazt mondja nekünk és a világnak is: emberi és nemzeti küldetésünket s mindkettőhöz való örök jogunkat!
Köszöntjük az olvasót."
(1. csillagozott oldal)
Utolsó kommentek