Mottó:„Felhasználás :Pásztorkutya”
Vannak, akik szerint a XXI. században, amikor –ahogy fogalmaznak- nincs hagyományos pásztorkodás, nincs hagyományos tanyasi életvitel, nincsenek nyájakat, gulyákat veszélyeztető ragadozók, így pásztorkutyára, pontosabban az eredeti munkáját végző pásztorkutyára sincs szükség. Sokkal inkább XXI. századi, azaz urbanizálódott világunkban szocializált kutyákra, komondorokra van szükség: sétáltathassuk a városban, simogathassák a szomszédok, gyerekek, idegenek is, „könnyű” legyen velük együtt élni. Mások szerint kötelességünk megőrizni őseink nem hiába kemény, eredményes munkáját: alkottak egy legendák szövevényétől sem mentes, egyedi külleme mellet egyedi természettel megáldott, „a kutyák királyának” tartott fajtát, egy pásztorkutyafajtát, melynek különleges, egyedinek tartott jellemét elődeink, rettentő megjelenésénél is többre tartották. (Elöljáróban azért halkan megjegyzem, hogy az egyik nem feltétlenül zárja ki a másikat,főleg,ha a fajtáról beszélünk…)
Kezdésként ajánlom figyelmébe mindenkinek az FCI. 53. számú Komondor Standard első sorainak egyikét, melyet témánk mottójául választottam: „Felhasználás: Pásztorkutya”. A Magyar Néprajzi Lexikon Negyedik kötetét (Akadémia Kiadó, Budapest) fellapozva az alábbit olvashatjuk:
„pásztorkutya"„a kutya a finnugor eredetű eb szó tanúsága szerint valószínűleg a magyarok első háziállata volt. – A pásztorkutyának évszázadokon keresztül folytatott kiválasztás következtében két, őrző és terelő típusa alakult ki. Az őrző- és védőtípust a komondor és a kuvasz képviselik. A komondor (C. familiaris pastoralis villosus hungaricus, Raisitsi) nagytestű, 60–70 cm marmagasságú kutya, szőre fehér vagy fehéres szürke, gubancos. Első említése 1519-ből való, a 17. sz. elején kunok ebe értelemben használták. Fehér színét tervszerű tenyésztés és kiválasztás révén nyerte, így éjjel a pásztor a támadó ragadozótól jobban meg tudta különböztetni. Elsősorban a farkasok ellen, a nyáj védelmére tartották. Újabb időben a 19. sz. elejétől fogva csupán a gulyások és csikósok a tanyahely körül tartották és az alföldi tanyákon házőrzőképpen volt belőlük egy-kettő. A szó török, közelebbről kun eredetű népnév emlékét őrzi. – A kuvasz (C. familiaris undulans hungaricus, Abonyi L.) a komondorral kb. azonos nagyságú, kissé hegyesebb fejű, fehér és szürkés színű, nem gubancolódó szőrű, őrző és vadászó kutya. A pásztorok nemcsak a nyáj védelmére, hanem terelésre is betanították. Első említése 1511-ből származik, parasztkutya jelentéssel. A név bizonytalan, talán török eredetű. Mindkét fajtaváltozat a honfoglaló magyarság által a D-orosz síkságon és a középázsiai pásztornépeknél hasonló célokra kitenyésztett kutyafajták valamelyikének hazai típusa. – A terelő kutyák közül a pulit (C. familiaris ovilis, villosus hungaricus, Raisitsi) főleg a kisebb állatokat őrző pásztorok (juhászok és kondások) tartották és tartják ma is. A fehér és fekete szín közt minden árnyalatban előforduló gubancos szőrű, kistestű, lógó fülű, rövidfarkú kutya. A 18. sz. elejétől emlegetik, nagyobb arányú elterjedése – eddigi kutatások szerint – összefüggésben van a nyugati, lomhább juhfajták elterjedésével a 18. sz. végétől kezdve. – A másik terelő kutyaváltozat a pumi (C. familiaris ovilis villosus terrarius, Raisitsi, Anghi) a puli és valamely nyugati terrier jellegű terelőkutya kereszteződéseként az újabb időben jött létre. Szőre rövidebb és nem olyan fürtös mint a pulié, füle felálló, figyelő, ma ez a juhászok legkedveltebb hajtó kutyája. Az alföldi tanyás vidéken ébersége és bátorsága miatt kedvelt házőrző, a tanyakörnyéken tartott állatok rendbentartója. – Irod. Anghi-Csaba Geyza: A magyar pásztorkutyák jellegleírása (Debrecen, 1947); A kutya tenyésztése, tartása és kiképzése (szerk. Sárkány Pál, Bp., 1972).”
Javaslom, ne ragadjunk le a mérethatároknál, vagy a fehér szín miértjénél, esetleg "idejét múlt" megállapításoknál, hiszen nem tartoznak szorosan témánkhoz. Sokkal inkább időzzünk annál, hogy más források alapján is elmondható, mai ismereteink szerint a komondort eredetileg „elsősorban a farkasok ellen, a nyáj védelmére tartották”, majd 1800-as évek elejétől „a gulyások és csikósok a tanyahely körül tartották és az alföldi tanyákon házőrzőképp”. Gondolom, senki nem vitatja, hogy ez a minimum évszázadokig tartó munka az, ami a természet és gazda (kvázi „tenyésztő”) kritériuma szerinti szelekcióval párosulva hozta létre A Komondort. Ha pedig, elfogadjuk a Magyar Néprajzi Lexikon állítását, miszerint a kuvaszhoz hasonlóan a komondor „…a honfoglaló magyarság által a D-orosz síkságon és a középázsiai pásztornépeknél hasonló célokra kitenyésztett kutyafajták valamelyikének hazai típusa”, akkor még inkább vitathatatlan,hogy a már több mint ezer éve a jószágok, pásztorok melletti munka az, ami a természet és gazda, vagy tenyésztő kritériuma szerinti szelekcióval párosulva hozta létre A Komondort. (Ugyanezt elfogadhatónak tartanám akkor is, ha mai ismereteink, „tárgyi bizonyítékaink” alapján erősen idézőjelesen „csak” a kunok kutyájától származónak tekintjük a mai komondort.)
Tehát, nem arról van szó, hogy vissza kell állítani, a mondjuk 1000, 500, vagy akár 200 évvel ezelőtti állapotokat, hiszen ez oltári nagy badarság. Hanem a komondor jellemének eredetére próbálom felhívni a figyelmet. Arra, hogy az FCI 53. számú komondort leíró standardjában szereplő jellem –bár a XXI. században lett megfogalmazva- nem a XXI. században, ebben az urbanizálódott világban alkalmazott szelekció és tartás eredménye, hanem fordítva. A mai világunkban helytálló komondorunkat -lehet ezer éven át- a komondor őseitől és magától a komondor fajtától munkát követelő elődeinknek köszönhetjük!
Utolsó kommentek