„Kemény számat angyal zabolázza,
torkom sajog a Somló borára,
lógó hajam szomorúfüz ága,
rossz bakancsom kavicsokat ríkat,
lázasodva nézek a világba,
sárga rétre, hol isten bólingat.
Homloka alatt a bazalthegynek,
izzanak a szőlők, édesednek,
a forró must jó lesz a szivemnek,
akkor jön el az én forradalmam,
varjak hadat hiába üzennek,
deres fűvek lángolnak alattam.”
/Nagy László/
Februárban hazánk legkisebb (nagyjából 500 hektáros) borvidékének remekeit vettük górcső alá. A Somlón készített borok hírneve a tokajiakéval vetekszik; így van ez már évszázadok óta. Az első szőlőket még a rómaiak telepítették, de a terület a virágkorát a XVIII. században élte, amikor a somlói borok a Habsburgok és más főúri családok kedvelt nedűi voltak. A néphit szerint a „somlaiak” gyógyító hatással bírnak, sokan úgy gondolják, hogy mértékkel fogyasztva hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez. Az általános vélekedés szerint a hegy „nedve” fokozza a férfiúi potenciált, s kedvez a fiú utódok születésének; ezért is kapta a „nászéjszakák bora” elnevezést.
A borvidék éghajlatára jellemző a korán beköszöntő tavasz, a nem túl meleg nyár és a száraz, hosszú ősz. A csapadék eloszlása egész évben egyenletes. Ezek a körülmények ideálisak a szőlőtermesztéshez. Mint tudjuk, az alapkőzetnek és a rajta kialakuló talajoknak is nagy jelentősége van a borok minőségére és ízvilágára nézve. Ez erre a vidékre különösen igaz, hiszen az itt készült borok elsősorban Somlóról szólnak, nem pedig a fajtáról. Nagyrészt bazalt és bazalttufa alapokon kialakult barna erdőtalajokon folyik a szőlőtermesztés, de helyenként fekete nyiroktalajok és vasas anyagtalajok is előfordulnak. Az itt készített borokra általánosan elmondható, hogy savban gazdagok, kemény karakterűek, testesek, és diszkrét illatúak. A furmint, a hárslevelű, az olaszrizling és a juhfark a legelterjedtebb fajták (Forrás: itt).
A borvidékre nagyon jellemző az elaprózottság, vagyis rengeteg termelő osztozik a területen, apró parcelláikkal szinte felcsipkézik a hegy szoknyáját. Ismertebb borászok és pincészetek: Györgykovács Imre, Fekete Béla, Tornai pincészet, Somlói Apátsági Pince, Hollóvár Pincészet…
Elsőként Györgykovács Imre 2007-es olaszrizlingje került a poharainkba. Györgykovács Imre egyike volt azoknak, akik az 1990-es években meg tudták mutatni, hogy mire képes ez a terület. Neve összeforr Somlóval és a kézműves borkészítéssel. Alig egy hektáros birtokán meglepően sok fajtát termeszt. Inkább könnyedebb, jól iható borokat készít, mint koncentrált tételeket.
A palack címkéje egyszerű, letisztult. Már a halvány sárgászöldes szín is jelezte, hogy egy györgykovácsi értelemben véve is könnyedebb stílusú borhoz van szerencsénk. Az illatában olaszrizlinges jegyeket véltem felfedezni. Megízlelve a bort egyből előjött a Somlóra olyannyira jellemző ásványosság, olajosság és savasság. A címke szerint teljesen száraz bort ittunk, de egy kis maradék cukrot éreztem benne. A korty a várakozásoknak megfelelően nem túlzottan koncentrált, közepesen hosszú, melyet kellemes utóíz követ. Szárazpróbája szintén kellemes emlékeket hagyott bennem.
Az egyes tételek között most egy kicsit több időt hagytunk, hiszen a somlói borokkal türelmesnek kell lenni, időt kell szánni rájuk, hogy megfelelően tudjuk őket értékelni.
Másodikként egy válogatás olaszrizling, a Csordás-Fodor Borház 2007-es évjáratú terméke került kitöltésre. Aranysárga szín és kései szüret illat (valamint botrytis) jellemezte. Megforgatva a poharat szép glicerincsíkok jelentek meg a falán. A korty elején az ásványosság volt a döntő, majd hosszú botrytises utóíz következett. Szárazpróbája meglepően visszafogott volt.
A sor következő tagja Fekete Béla 2007-es Somlói Juhfark nevű bora volt. Már említettem, hogy a somlói borokat, azok közül is elsősorban a juhfarkból készülteket tartják a „nászéjszakák borának”. A fajta nevét a hosszú, hengeres, csúcsosan végződő fürtjeiről kapta, bár etimológiáját egyesek összefüggésbe hozzák termékenységserkentő hatásával is. Elsőként a palack szép, stílusos címkéje ragadta meg a társaság figyelmét, majd kitöltés után, sötét aranysárga színével vonta magára az borklub tagjainak tekintetét. A pohár falán látható szép glicerincsíkokat is a pozitívumok közé soroltam. Sajnos a bor illata a régi stílus képviselőit jutatta eszembe (Tokaj Kereskedőház), melyeket nem igazán kedvelek. Úgy vélem, hogy túl sokáig volt hordóban ez a tétel és teljesen oxidálódott. Az íze szintén alátámasztja az előbbi állításom. Nem túl sok gyümölcsös jegy mutatkozott, talán a reszelt almát emelhetem ki. Utóíze savanyú káposztát juttatott eszembe, melyért egyértelműen a túl magas illóanyag-tartalom tehető felelőssé.
A Somlói Apátsági Pince borai következtek. Elsőként a 2008-as traminijüket kóstolhattuk meg. Ebből a tételből mindössze 250 palack készült, s mivel a pincészet elsősorban kóstolókra és a barátoknak szánja ezt a bort, így nagy szerencsénk volt, hogy Norbi be tudott szerezni egy palackkal belőle. A Balogh Zoltán (a vele készült interjút itt találjátok) tulajdonában lévő pincészetnél komolyan veszik a terméskorlátozást, van, hogy két tőkéről jön össze egy palacknyi alapanyag. Ez a tétel is aranysárga színével hódított először, majd pedig összetett illatával. Mézet és különféle fűszereket is jól ki lehetett venni, de egyértelműen a rózsaillat dominált. Megkóstolva megállapítottuk, hogy egy nagyon letisztult anyaghoz van szerencsénk, mely mentes volt minden zavaró jegytől. A korty száraz, de édesnek tűnő (glicerin-édesség), lendületes savakkal. Nem uralkodó a Somlóra oly jellemző mineralitás; úgy tűnik, hogy a tramini esetében az alapkőzet nem tudja elnyomni a fajtajellegeket. Hosszú, kicsit kesernyés utóíz jellemezte. Szárazpróbájában citrusfélék (elsősorban mandarin) illatát lehetett beazonosítani. Nálam a borsor dobogósai közé került.
Az előző bor nagyon elnyerte a tetszésemet, ezért különösen örültem, hogy a pincészet 2008-as félszáraz hárslevelűjét is megkóstolhattuk. Ez is elég ritka bor, mindösszesen 1200 palack került letöltésre, tíz hónapos használt tölgyfa hordós érlelést követően. Itt is aranysárga színt, és szép glicerincsíkokat figyelhettünk meg. Már az illatában is az ásványosság dominált, de trópusi gyümölcsök is felfedezhetőek voltak benne. Nagyon testes, ásványos bor, remek savakkal. A cukortartalom ellenére én meglepően száraznak éreztem. Szárazpróbáját jónak, bár nem túl egyedinek tartottam.
Meglepett a következő tétel: egy vörösbor. A Kreinbacher Birtok 2007-es évjáratú Syrah-ja került kitöltésre. A szőlőterületek megvásárlását és a pincészet kialakítását 2002-ben kezdte meg Kreinbacher József. Akkoriban még hiányoztak itt a nagy pincészetek, ezért is döntöttek a Somló mellett (felmerült még Tokaj neve is). Több milliárd forintot költöttek el az évek során tereprendezésre, szőlőültetvények vásárlására és újratelepítésekre. A syrah fajtát a hegy felső, száraz részén találhatjuk. A bor hagyományos feldolgozással készült: kádas erjesztés, csömöszölés, majd kis tölgyfa hordós érlelés, körülbelül tíz hónapig. A világos szín és az ásványos illat (bazalt) emelhető ki. Enyhe gyümölcsösség érezhető, de ez a bor nekem túlzottan ásványos. Nem igazán nyerte el a tetszésemet, úgy éreztem, hogy ki is lóg a sor többi tagja közül (és nem csak azért, mert ez egy vörösbor).
Reméltem, hogy a következő tétel jobban megfelel majd az ízlésemnek. Szerencsére nem kellett csalódnom a Hollóvár Pincészet 2007-es édes sauvignon blanc-jában. Szellőztetés után édeskés illatot és a háttérben megbúvó animalitást éreztem. A sötét aranysárga szín és a vastag glicerincsíkok jelezték, hogy egy roppant koncentrált anyaghoz van szerencsénk. A fajtát nem ismerem túlzottan, talán ezért is lepett meg, hogy ilyen kiváló desszertbor készíthető belőle. Annyira sokrétű volt a gyümölcsössége, hogy nem tudtam kiemelni egy komponenst sem. Édessége kellemes, nem émelyítő. Hosszú lecsengés jellemezte, majd ezt egy kellemes, gyümölcsös illatú szárazpróba követte. Nem is ragozom tovább – egy kiváló bort kóstolhattunk meg. Számomra ez volt az este fénypontja.
El is érkeztünk a sor utolsó tagjához, Györgykovács Imre 2006-os Somlói Juhfarkjához. A színe meglepően halovány egy kései szürethez képest, illata fiatalos, mely egyértelműen a zöldalmát jutatta eszembe. Illat alapján sem mondtam volna meg, hogy édes bort fogunk kóstolni. Megízlelve kijelenthetem, hogy egy nagyon ásványos, de összességében nem kifejezetten koncentrált nedű került a poharunkba. Visszafogott illat és íz – röviden így jellemezném ezt a tételt. Talán az utóbbinak köszönhető, hogy a bor szinte itatta magát, így gyorsan kiürült a palack. Utóízének hossza még a várakozásaimat is felülmúlta, szinte percekben mérhető volt. Szárazpróbája is kellemes emlékeket hagyott bennem.
Összességében kis csalódást okozott nekem ez a juhfark, bár lehet, hogy egyszerűen túl nagyok az elvárásaim a Györgykovács-borokkal szemben.
Utolsó kommentek