Kérem tisztelettel,Lalinak tartozom,és úgy egyáltalán,mindenkinek aki nincs képben Pengyomhegyet illetően.Lali nem teketóriázott,be is igazolódott,hogy aki (rá)keres az talál…
Szóval,én 14 évesen egy-két apróságon túl voltam ahhoz,hogy értelmes -akarom mondani- hasznos,az egyén és köz,nem beszélve az élővilágról számára hasznos dolgokkal próbáljam az időm tölteni.Egy zalaegerszegi tábor természeti,elsősorban madárgyűrűző,és –megfigyelő élményei és Sziva Ferenc társadalmi munkában madarász önzetlen,határtalan szeretete az élővilág felé,valamint a gyermekek felé örökre rabul ejtett és önkéntelenül is a természetjárás, madármegfigyelés, békamentés stb. felé terelt.
Na,ebben az időszakban,pontosabban onnan kezdve minden szabadidőmet –kutyáim kiképzése mellett- kutyás természetjárással töltöttem,telente pedig a szolnoki Vasút-alja erdő szegényes madárvilágának „fenntartásával” és madárvilágának szinesítésével.Ez annyit tesz,hogy hóban,fagyban jártam az erdőbe,hogy az általam épített méretes önetetőt –szüleim pénztárcájának rovására- töltögessem.Mondanom sem kell,micsoda élményekben volt részem a természetnek és,hát szerénytelenül állíthatom,elszántságomnak köszönhetően.
Nos,akkoriban Szolnokról gyalog,illetve biciklivel jártam ki hajnalok hajnalán és -baglyok,denevérek megfigyelésére- este is a Paládics-pusztára, az Abony alatti „Lőszer-erdőbe” és a Kőröstetétlen-Szolnok-Tószeg közti gyepekre,mint a Sári legelőre, Tószegi legelőre.(Megfigyeléseimet rendszeresen elküldtem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek,illetve a Jászkun Természetvédelmi Szervezetnek,aki nekem akkor egyszemélyben Urbán Sanyi bácsi volt.)Nem tudhattam,hogy egyszer az élet úgy hozza,ezen élőhelyekre nap,mint nap hazajárok majd.Valamiért így lett,így kellett lennie. (Szoktam is mondani páromnak,hogy milyen érdekes,hogy fiatalon,tinédzserként én mentem a madarak, gyakran igen ritka madarak után,igen sokat,igen sokáig,igencsak nem fehér embernek való időjárási viszonyok között is,hogy láthassam őket,most meg csak kiülök a kert végébe az „olajfa”alá és ők jönnek hozzám megmutatni magukat.)
Szóval,kiköltöztünk Kőröstetétlenre,egy viszonylag még természetközeli,de a szó jó értelmében,talán európai kisfaluba,ahol nagyon könnyen,nagyon gyorsan gyökeret vertem -vagy talán,gyökerem itt is volt,csak nem tudtam róla,csak éreztem,hogy itt kell kihajtani- hiszen a település történelmi múltja, élővilága, jelenleg is ott görnyedő földművesei,állattartói mind-mind egy darabkája az én világomnak,az én lelkemnek,az én életemnek és szellemiségemnek.A falu Pengyom-dűlő részében található az Árpád-halom,ami,csak ha rágondol is,magyar embernek nem hagyja hidegen szívét!Nem hagyta hidegen Arany Jánosét sem -másét sem,más sem a környéken- és főleg nem hagyja hidegen a ma itt élőkét sem,hogy egy ilyen szellemiséget hordozó földön élhetnek –mégha a jelenlegi rendszer nem is könnyíti meg ezt az egy,egyetlen egy életet... (Hogy dögölnének meg de nagyon gyorsan,akik kizsákmányolják saját hazájában a magyart és annak földjét!!!)
A Pengyom-dűlőt a „szájhagyomány” csak Pengyomhegyként említi,ami egyszerre humoros és komoly,de mindenképpen elgondolkodtató,ahogy mondtam:magyar ember szívét hidegen nem hagyó.
Ha rá tudom magam szánni és képanyagban,szövegben utolérem magam,akkor a jövőben teszek fel az élővilágról,a faluról képeket.Ízelítőként csak annyit,kertemben -többek közt!- barna ásóbékák,tarajos gőték, cselőpókfélék -valamelyike (melyről a napokban egy éjszakai felvételt is készítettem,amint a házfalán szaladgál...)- élnek,a környéken fürj, gyöngybagoly, kuvik, egerészölyv fészkel és az idén hónapokig nyári vendégünk volt egy öreg rétisas is -ez utóbbit csak hosszas,nem akármilyen "szerszám" segítségének köszönhető megfigyelés után sikerült eldöntenem,kizárva a parlagi sas lehetőségét.De vannak itt kevésbé idilli dolgok is,melyek egy részét maga a természetközeli életmód hozadékaként,más részét pedig éppen a „modern”,nyugati civilizáció nyomulásának hozadékaként éljük meg.
Ha azt mondom,így nagy betűvel,Pengyomhegyi,akkor mindent elmondtam magamról.
Utolsó kommentek