Pengyomhegyi

Drága Barátaim!Kedves Látogatóim!Tisztelt Ellenségeim (?)!

Itt vannak az ünnepek,úgy is mondhatnám AZ ünnepek.Rám egyébként is,de ilyenkor fokozottan igaz,hogy amennyire csak lehet mindenek előtt az otthonra,AZ otthonra figyelek,haza,a családra koncentrálok.Bár van teendő az udvarban is rendesen,egy kis fa hasogatás,pakolászás mindig akad,és ideje daráltatnom az újabb adag árpát,kukoricát is,azért az ünnepre készülődésé a főszerep:ma mindenképp meg kell darálnom a dióbelet,mákot a nagymamámtól eltanult hajtott kalács elkészítéséhez,időben meg kell rendelnem a tejet,hiszen ilyenkor a falu apraja nagyja a konyhában sürgölődik,az alapanyagok is jobban fogynak,sőt,ma még fenyőfát,káposztát,élesztőt,meg mit tudom én mi mindent kell vennem...

Szóval,ha mai rohanás lemegy,a következő napokban,hetekben egy kicsit több időt tölthetek ottthon,de többnyire nem a világhálón való bóklászással leszek elfoglalva,az biztos.Aki viszont a nagy ténfergés közepette a nem is olyan régen indított blogomon megtorpant egy kis időre és benézett hozzánk Pengyomhegyre,vagy megkóstolt velem egy-két jó magyar bort,esetleg velem együtt szívére,lelkére vette a komondor és a nagy múltú Hungária Komondor Klub sorsát,biztos,hogy egy dolgot mindig megkapott tőlem,mégha az olykor-olykor fáj is:AZ őszinteséget...

Nos,ezzel az őszinteséggel kívánok mindenkinek kellemes,meghitt légkörben töltendő karácsonyi ünepeket és,ha addig nem találkoznánk -még nem tudom előre fogunk-e- egy legalább ilyen,vagy -ha nem tűnik túl utópisztikusnak- talán békésebb,boldogabb új évet,de leginkább jó egészséget!

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!


Cseke, 1823. január 22.

THE HUNGARIAN NATIONAL ANTHEM

The text of the Hungarian national anthem was written in 1823 by Ferenc Kölcsey (1790-1838), one of the great poets of the age of reform. It was first published in 1828 under the title Hymn.

The music was composed by the composer and conductor Ferenc Erkel (1810-1893) in 1844, when he won a contest to compose the national anthem. It was first performed in the National Theatre in Pest in 1844, but only adopted officially as the national anthem in 1903.

The Hymn has eight stanzas, although only the first is normally played or sung on official occasions. The translation made in 1881 by William N. Loew provides some inkling of the lyrics.