Mottó:„Felhasználás :Pásztorkutya”
Ha most, ebben a pillanatban a mai komondor jelleméről igazán hiteles képet szeretnénk kapni, akkor meg kellene nézni minden egyedet, hogyan viselkedik területén. Erre a leginkább leegyszerűsített módszer az volna, ha megkérnénk a mai komondortartókat, számoljanak be saját egyedük,egyedeik viselkedéséről, tetteiről, egy-egy helyzetben tanúsított viselkedésükről. Ebben az esetben könnyen elképzelhető volna, hogy nem mindenki tartaná magát a száraz tényekhez, szigorúan vett valósághoz. Nem rosszindulatból jön ez a feltételezésem, hanem, mert emberek vagyunk, és szinte mindent, ami sajátunk, velünk kapcsolatos, azt szubjektíven ítéljük meg. Így hát, egyelőre mégiscsak az FCI standardot veszem elő.
„VISELKEDÉS ÉS JELLEMA gazdasági haszonállatok, a vagyontárgyak, a ház õrzése-védése közben rendíthetetlen bátorságot mutat. Hang nélkül, vakmerõen támad. Az általa védett területet a sajátjának tekinti, arra idegen élõlényt nem enged be. Bizalmatlan alaptermészetû. Nappal szívesen fekszik úgy, hogy területét ellenõrizni tudja. Éjjel éberen figyelve õrködik.”
Alapvetően tehát, a komondor munkavégzése, azaz a rábízott területen élő, vagy azon található élettelen érték őrzése-védése közben megtörhetetlenül bátor, alapvetően bizalmatlan természetű. Ez a mértékadó a komondor jellemének említésekor a standard szerint. (Bár, szerintem óriási hiányossága,hogy valamilyen módon nem tesz említést,utalást a komondor nyáj-, vagy családcentrikusságára...) Hogy ezt miért emelem ki? Két dolog miatt. Egyrészt ezek ismeretében kellene megkérdezni a komondor tulajdonosokat, ehhez képest milyen alaptermészetű komondoruk, volt-e már példa arra, hogy területőrzés közben bizonyítsa rendíthetetlen bátorságát? Persze, ekkor is fenn áll a fentebb említett szubjektivitás csapdája, azaz félrevezető lehetne a válaszokból születő következtetés. Másrészt azért emelem ki, mert a szerencsére a komondorosok körében nagy tiszteletben álló, véleményem szerint tapasztalata és annak önzetlen osztogatása miatt azonban nagyobb közmegbecsülésre érdemes Tobak Laci bácsi így fogalmazott egy magánlevelezésünk alkalmával:
„…véleményem szerint a komondor ősi természetétől idegen dolgot nem szabadna követelni, az alaptermészetet viszont nagyon komolyan és következetesen.”
Az idézet első része nem félremagyarázandó! Nem arról van szó, hogy nincs szükség akár panelban dédelgetett, kenyérre kenhető anyuci kedvence komondorra, vagy ne volna szükség kiképzőpályán „csibészeltetett” egyedekre, minden körülmények közt engedelmeskedő, jól nevelt, embertömeghez, kutyákhoz, egyéb állatokhoz szocializált stb. komondorokra. Természetesen mind megfér egymás mellett és minél többféle, minél változatosabb a „felhasználása” a komondornak, annál inkább bizonyítja a komondor sokoldalúságát. (Éppen így meg kell tartani, sőt, véleményem szerint támogatni kellene az „eredetihez hasonló” –amint azt megbeszéltük, ennek az egyedi jellemnek a kialakulásához hozzájáruló- szilaj körülmények között, jószágokhoz szocializáló, az idegeneket „területén meg nem tűrő” őrző-védő munkára tartást is.) Tobak Laci bácsi első gondolata a napjainkban létező, és jövőben kialakítandó képességfelmérések követelményeire utal. Ezeket hamarosan „sorra” vesszük, mely tesztek, vizsgálatok, felmérések legalább ilyen fontos –tehát a komondor ősi természetétől idegen, fölösleges dolgok elvárásának kiküszöböléséhez hasonlóan fontos- része az alaptermészet nagyon komoly és következetes számonkérése.
Egyelőre azonban válaszoljuk meg a kérdést: Miért volna szükség a komondor –ahogy abban megállapodtunk, nevezzük továbbra is így- képességfelmérésére? Ha eddig nem sikerült volna egyértelmű választ adni erre, most megkísérlem összefoglalni. A komondort elsősorban jelleme miatt tartják az őrző-védő pásztorkutyák között is különlegesnek. Vitathatatlan, (természetesen vitatható, csak meglátásom szerint felesleges idő-, energiapazarlás vitatni) hogy ez a jellem, amit nagyon röviden, nagyon leegyszerűsítve -mondjuk úgy, hogy kezelhetővé téve- úgy foglalhatunk össze, hogy bátor, bizalmatlan és önálló, az évszázadokig tartó, a komondortól elvárt munkára szelektálásnak az eredménye. Ezt, a standardban is megfogalmazott jellemet minden komondortól elvárhatnánk, legalábbis, amelyeket tenyésztésbe kívánunk vonni, azoktól feltétlenül –ahogy a nagyon helyesen megkövetelt fehér szőrt, minimális méretet, betegségtől mentes szemet stb.-t is megköveteli a komondor fajtagondozó szervezete által megfogalmazott tenyésztési szabályzat is. (Mint azt olvashattuk, sok komondor tenyészet hivatkozik is erre a komondorosnak vélt jellemre.)
Könnyen beláthatjuk, a jelenlegi komondor állomány jellemének megállapítása a kiküszöbölhetetlen és emberekről lévén szó természetesnek ható szubjektív élménybeszámolókból racionálisan elképzelhetetlen. Kell, hát egy komondorra szabott, a komondor alaptermészetének állapotát, milyenségét feltáró „képességfelmérés”, egyszerűen azért, hogy az ilyen irányú -elődeinkre hivatkozva joggal mondhatom- a komondor legfontosabb jellemzőjét, a jellemét mindenek előtt legfontosabbnak tartó tervszerű tenyésztés elindulhasson! Hiszen, ha pl. a tenyésztésbe vonandó szukánkhoz keresett, reményeink szerint javító kant, még csak képen láttuk, vagy csak szépségversenyen elért eredményeit ismerjük, de soha nem láttuk, mondjuk mozgás, futás közben, gondolom, egyetérthetünk abban, hogy mozgásának ismerete nélkül, nem kívánjuk szukánkat fedeztetni vele…
Nos, ennek fényében mindenki beláthatja, hogy fenti tenyésztési cél esetén természetes igényként jelentkezik a komondor állomány alaptermészetének megismerése! Kell hát, egy „képességfelmérés”, vagy a standardból kiemelt komondor jellemet tekintve inkább „bátorságpróba”! Ahogy ez a próbatétel évszázadokig meg is volt, csak természetes körülmények között, vagy napi élethelyzetekben a komondor munkavégzése során.
Utolsó kommentek