„Ó Tokaj, drága nedve,   

/Gabrielle Baumberg: Tokaji bor dicsérete részlet/

    2009. december 17-én sor került az év számomra legjobban várt Eötvös Kollégiumban tartott borkóstolójára, vagyis a Tokaj-hegyaljai borvidék remekeinek bemutatására. Gondolom, sokan tudják, hogy ez Magyarország legnevezetesebb, világszerte is elismert szőlőtermő vidéke. A borvidék 87 km hosszúságban és 3–4 km szélességben foglal helyet 5500 hektárnyi területen, három jellegzetes hegy, az abaújszántói és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, valamint a tokaji Kopasz-hegy közötti háromszögben, 28 település határában. A területen már a honfoglaló magyarok is szívesen tartózkodtak, majd hamarosan földvárat emeltek ott, ahol a Bodrog a Tiszába ömlik, s elnevezték Hímesudvarnak. Ma ezt a települést Tokajként ismerjük. Az ótörök eredetű szó jelentése „folyó menti erdő”. Sajnos a történelem viharai ezt a tájat sem kímélték: a tatárjárás akkora pusztítást okozott, hogy az ültetvények szinte teljesen megsemmisültek. Az újratelepítés IV. Béla nevéhez fűződik, aki olasz és vallon lakosokat hozatott a vidékre. Megjelenésük jótékony hatással volt a szőlő- és borkultúrára – hogy csak egy pozitívumot említsek: ők hozták be a furmintot. Tokaj-Hegyalja a XVII. században élte virágkorát, a tokaji bor ekkor szerzett világhírnevet. Ez elsősorban a tokaji aszúnak volt köszönhető, melynek elkészítését a jellegzetes kései szüret és a különleges borkészítési eljárás tette lehetővé. Az első aszút, amelyről írásos emlék is maradt ránk, 1650-ben készítette Szepsi Lackó Máté a Sárospatak városához tartozó Oremus dűlőben. Hamarosan megalkották a szőlő- és bortermelésre vonatkozó szabályokat is. Már 1655-ben rendeletben szabályozták az aszúszemek elkülönítését, majd sor került a vidék pontos határainak kijelölésére. 1737-től Tokaj-Hegyalját zárt borvidékként tartjuk számon, tehát ide más területekről származó szőlőt, mustot vagy bort behozni nem szabad (természetesen a palackozottakat kivéve). A hírnév növekedésével egyre több helyre jutottak el Tokaj-Hegyalja remekei. Amikor XIV. Lajos Pompadourt megkínálta tokaji aszúval, a „le vin des rois et le roi des vins” elnevezéssel illette, ami latinul vált ismertté: „vinum regnum, rex vinorum”, azaz „királyok bora, borok királya”. A bort a cári udvar és a lengyel nemesség is szívesen vásárolta.

 

      A borvidék kontinentális éghajlatú. A legtöbb helyen vulkanikus alapkőzet (andezit, riolit és ezek tufái) és ezen kialakult nyiroktalaj jellemző, de vannak löszösebb talajú részek is (Kopasz-hegy). Az ásványi anyagokban gazdag vulkanikus talajokon testes, erős savgerinccel bíró nedűk „teremnek”, míg a löszös talajok az illatosabb fajtáknak, s a lágyabb karakterű boroknak kedveznek. A tokaji csoda azonban nem csak a talajnak, hanem a különleges mikroklímának (Bodrog és Tisza összefolyása) és az őszi időjárásnak is köszönhető, sőt elsősorban utóbbiak teszik a vidéket különlegessé. Az érés során gyakran beköszöntő rövid csapadékos időt többnyire napfényes, száraz időszak váltja fel. Ez kedvez a Botrytis cinerea fertőzésének, ami elengedhetetlen feltétele a szőlő nemes rothadásának, aszúsodásának. Érdekességként megemlítem, hogy ugyanez a gomba elhúzódó csapadékos, párás időjárás esetén a pusztító szürkerothadás okozója. A különleges minőség megteremtésében szerepe van még a nemespenésszel (Cladosporium cellare) borított falú, sokszor több száz méter hosszú pincelabirintusoknak. A gomba a borok érleléséhez szükséges pince-mikrokörnyzet megteremtésében játszik szerepet. A borvidék fő fajtái a furmint és a hárslevelű. Ajánlott még a sárgamuskotály, a zéta (korábban oremus) és a kövérszőlő.

 

      A boroknak három fő típusát lehet elkülöníteni. A fajtaborok adják a termelés felét, ezeket a fehérborokat a hagyományos technológiával készítik el (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály). A második, általam legkedveltebb típus a szamorodni. Ez a lengyel eredetű szó „ahogyan született”-et jelent. A név kitűnően tükrözi az előállítás módját. A szamorodni esetében az aszúsodott és az ép szemeket együtt szüretelik és dolgozzák fel. Tokaj-Hegyalja számára a világhírt azonban az aszúbor hozta meg. Az aszúk minőségi kategóriáit hagyományosan a puttonyok számával jelölik (3-6 puttonyos aszú), amelyek a borhoz felhasznált aszúszemek mennyiségét jelölték: kb. 136 liter (1 gönci hordó) borhoz vagy musthoz adott kb. 20 kg-os puttony szőlő. Szót kell még ejteni az esszenciáról is, mely az aszúszemek tárolásakor magától kicsepegő, rendkívül nagy cukortartalmú és igen drága folyadékot jelenti. Ezt a nektárt említi a Himnusz is („Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél”). Bizonyos években jégbor készítésére is lehetőség nyílik.

 

     Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji borvidéket 2002-ben, mint kultúrtájat felvette a Világörökségi Listára. Az utóbbi időben sokszor felröppent a hír, miszerint szalmatüzelésű erőművet szeretnének építeni a borvidék közvetlen közelében. Véleményem szerint ez a létesítmény roppant káros lenne a környezetre és Tokaj-Hegyalja megítélésére egyaránt.

A leghíresebb pincészetek: Szepsy Pince, Disznőkő Szőlőbirtok, Patrícius Borház, Royal-Tokaji, Gróf Degenfeld Pincészet, Tokaj Oremus, Árvay Pincészet. Emellett számos kisebb, kevésbé ismert, de rendkívül minőségorientált pincét is találunk: Demeter Zoltán Pincészete, Tokaj Kikelet, Tokaj Nobilis, Balassa István Pincészete stb…

Elsőnek a Royal-Tokaji 2007-es száraz furmintja került a poharunkba, mely 2009-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia bora címet is. Az angol tulajdonú pincészet célja -mint sok más tokaji birtok esetén is- visszaállítani a tokaji borok világhírnevét. Erre minden esélyük megvan, hiszen főborászuk Áts Károly, akit 2006-ban Tokaj-Hegyalja Év Borászának választottak. A pincészet sikerét a több mint 100 nemzetközi és hazai borversenyen elért aranyérem jól mutatja.

A bor színe zöldessárga, illata körtét, almát és pici mézet jutatott eszembe. Ízében száraz, nem túl erős savakkal. Bár alkoholtartalma 14,5%, ez nem annyira érződött rajta. Ez is a gondos elkészítést tükrözi. Utóízében kevés cukor volt felfedezhető, majd ezt egy lágy, kellemes, enyhe kesernyés íz követte. Szárazpróbája leginkább trópusi gyümölcsös. Összegzésként elmondhatom, hogy egy könnyed, de meglepően tartalmas borhoz volt szerencsénk.

A következő tétel Demeter Zoltán 2007-es, Kakas-dűlőből származó száraz furmintja volt, melyből mindössze 1300 számozott palack készült. Mi a 926. palack tartalmát kóstoltuk meg. Illata nagyon kellemes; törökmézet idézett fel bennem, de némi körtés árnyalat is felfedezhető volt benne. Sűrű szövésű, ízében az alma és a barack dominált. Utóíze hosszan tartó, az eleje kesernyés, melynek érzete idővel fokozódott. Az alkoholtartalma 13%, és ez jobban kivehető volt, mint az első bor esetében. A bor szerkezetét egyelőre kevésbé rendezettnek ítéltem meg. Szárazpróbája meglepően sokrétű.

Harmadikként Balassa István 2006-os Mézes-Mály hárslevelűje (száraz) került kitöltésre, melyből mindösszesen 316. palack készült, nekünk a 250. jutott. A tarcali Mézes-Mály dűlőben barna erdőtalajjal kevert löszt találunk vulkanikus alapokon. A pohárban való forgatást követően szép glicerincsíkokat láttunk a pohár falán, melyből már következtethettünk arra, hogy egy olajos, nagy testű tételhez lesz szerencsénk. Illatában virágillatot (elsősorban hárs) és a dűlő nevéhez méltóan mézet éreztünk. Kicsivel később trópusi gyümölcsök (mangó, papaya) is felfedezhetőek voltak, mely jól mutatja, hogy mennyire komplex illatjegyekkel rendelkezik ez a nedű. Megízlelve a bort kijelenthetjük, hogy szinte tökéletes egyensúlyt sikerült létrehozni a sav- és az alkoholtartalom között. Utóbbi 14%, de egy picit sem lógott ki. Utóíze hosszan elhúzódott.

Elérkeztünk az este egyik fénypontjához, a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok 2005-ös évjáratú Kövérszőlőjéhez (késői szüret). A pincészet dűlői a tokaji Kopasz hegy déli lankáin terülnek el. A két legkiemelkedőbb, a névadó Hétszőlő és a Nagyszőlő. A kövérszőlő egy ősi magyar fajta, melyet a filoxéravész szinte teljesen kipusztított. Szerencsére újra felfedezték a borászok, ami nem meglepő, hiszen kitűnően aszúsodik, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy csapadékosabb években nagyon könnyen rothadásnak indulhatnak a fürtök. Nevét bogyóinak nagy méretéről kapta. A bor színét nehéz leírni, talán a sárgászöld közelít legjobban a valósághoz. Illata annyira sokrétű volt, hogy nem is emelnék ki egyetlen komponenst sem. Íze az egész társaság tetszését elnyerte, ami nem is csoda, hiszen tökéletes volt az összhang a cukortartalom és a savak között. Hosszú utóíz és nagyon kellemes, aszalt sárgabarackra emlékeztető szárazpróba jellemezte.

Szerencsére a kövérszőlő kóstolása után jó kis beszélgetés alakult ki, így kellő idő telt el a következő palack kitöltéséig. Poharunkba a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok remeke, egy 2005-ös édes szamorodni került. A birtok a „nemesség kötelez” elvet követi, ezért csak a legjobb minőség az elfogadható számukra. Halvány aranysárga színű bor. Az illatát tekintve én kicsit elégedetlen voltam, a méz és a sárgabarack érzete meglepően visszafogott volt, sajnos nem igazán tárulkozott ki ez a tétel. A viszonylag magas cukortartalom jól megszelídítette a savakat, így nagyon könnyen fogyasztható bort kóstolhattunk meg. Ennek meg is lett az eredménye, a palack se perc alatt kiürült. Utóíze meglepően hosszan érződött és a szárazpróba is kellemes emlékeket hagyott bennem.

Szinte elrepült az idő, úgy tűnt, hamar elérkeztünk a sort lezáró tételhez, mely nem is lehetett volna más, mint egy 6 puttonyos aszú. Norbi az Árvay Családi Pincészet 2000-es évjáratú Tokaji Hétfürtös aszúját választotta ki nekünk. Most sem csalódtunk a kóstolókör vezetőjének döntésében! A bor illata összetett volt, de elsősorban aszalt sárgabarackot idézett fel bennünk. Ízét sokan túl édesnek tartották, de én úgy vélem, hogy itt a cukor (200g/l felett) és a sav tökéletes harmóniájának lehettünk tanúi. Kiemelném az újfahordós érlelésből származó diszkrét pörkölt aromákat, ez a vonal nekem nagyon tetszett. Sajnos az utóízében már dohányos elemek is előjöttek, de szerencsére még nem zavaró módon. Szárazpróbájában újra az aszalt sárgabarack illata dominált.

A januárban lezajlott „soproni kóstolóról” Bitai Tamás fog beszámolni a Pengyomhegyi Blog olvasóinak.