Volt szerencsém néhány "kavicshoz" a hétvégén, de olyan elegáns, nem durva, sokkal inkább nagy gonddal csiszolt, kifinomult, "véletlenségből" mind 2006-os és nagyrészt balatoni fehér kavics, egy tokaji ráadással.Mesehétvége volt, fehérben.
Villa Tolnay -Tradition Olaszrizling Csobánc, 2006
Nos, nem sok szerencsém volt még Villa Tolnay bort fogyasztani, de amikor volt, akkor valóban szerencsésnek éreztem magam. Nem volt ez másképp a Farkas Zsuzsa „borbarátnőnktől” ajándékba kapott 2006-os Tradition Olaszrizling tétellel sem! Ezúton is köszönöm Neki!
A bor vaskos, olajos mozgással tölti ki a poharat, valami súlyos, nehéz csoda ígérkezik a sárgás árnyalatú nedűből. Az illat elegáns ásványos, nem biztos, hogy megmondanám, milyen fajtából készült.. Szájban is visszafogott a fajtajellegesség, azonban a sűrű, ásványos, komoly anyag nem kívánja az üdébb, „olaszosabb” vonalat, szinte tökéletes a bor. De sajnos, csak szinte. Félreértés ne essék, nem vagyok az a szerencsétlen borbuzi, aki a bort azért kóstolja, hogy valami kifogásolnivalót találjon abban -ezzel a szemlélettel éppen a lényegtől fosztanám meg magam: az adott bor nyújtotta szépségek élvezetétől. Én minden borban (a legolcsóbbtól a csillagos égig) mindben azt keresem, mivel tud nekem adni, mivel tud engem építeni, mivel tud engem hozzásegíteni a Hamvasi aranykor megéléséhez („Az aranykor nem történelmi korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van: csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja.” Hamvas Béla: A Bor Filozófiája)…
Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a már illatban is picit elővillanó hordójegyet, ami szájban a kezdeti visszafogottság után egyre inkább azt az érzést kelti, hogy sajnos elvesz, pontosabban -ebből képtelenségnek tűnik elvenni- inkább csak elfed a borból. Aztán eltelik legalább 10-20, vagy talán 30 perc és újra kóstolva bevillan Zsuzsi „intelme”: „Nehezen értelmezhető, magát lassan és nem mindenkinek megmutató bor.” Teljesen egyetértek. A bor majdnem tökéletes: sűrű szövésű, vastag, nagyon-egyben-van-bor sok-sok elegáns ásvánnyal, elegáns, talán „alulméretezett”, emiatt kicsit „vajas” savakkal, „hangyapöcsnyit” túlméretezett fássággal, de idővel, a fa mögül elő-elővillanó értékeivel! Hihetetlen tartalmas, hosszú lecsengésű, kifinomult bor. Csodaszép.
Figula -Sóskút Olaszrizling dűlőválogatás, 2006
Norbi barátom áradozik már egy ideje egy-két 2006-os Figula borról, hát sor került egy részükre. Az üde sárgás színű bor egyszerre vaskosan, mégis könnyedén mozog a pohárban, az illat pedig fenomenális, tipikus olaszrizling illat. Szájban folytatódik a fajtajellegesség és a vaskos, mégis könnyed érzés kettőssége. A bort –az általam olaszrizlingtől elvárt- komoly savak tartják. A bajom, hogy ehhez az élményhez Selection-nek kell lennie -bár Figulától a legutóbbi, ifjabbféle, 2007-es olaszrizling is remek volt a maga nemében. Miért nem ilyen a Föld összes magyar alap olaszrizlingje? Miért nem ez után jön a dűlőválogatás kategória? Remek olaszrizling. Számomra teljesen más vonal, mint az előző, annál jó értelemben véve, de mégsem előző rovására értve könnyedebb! Sokszorosan szerencsés nap volt ez!
Figula -Nyerges Pinot gris Selection, 2006
Nehéz nem elfogultnak lennem. Egyrészt mindig is elismertem Figula Mihály borait, pedig többnyire „csak” a 2002-es, 2003-as -akkor még feltételezhetően eleve nem sok szelekciót tartalmazó- borai közül az alapborokat fogyasztottam, főleg olaszrizlinget és szürkebarátot, mindig legnagyobb megelégedésemre, a szürkebarátot pedig, egyébként is szeretem, olyan mint ez a bor: egyszerre behízelgő, „kenyérre kenhető”, besimuló, mégis valami mélyről jövő őserő, olyan jó értelemben vett kőkorszaki…
Gyönyörű vaskos mozgás, fajtajelleges, tipikus szürkebarát illat ásvánnyal. Szájban ugyanezt folytatja kifinomultan, a háttérben szépen beágyazódott savakkal és a félszárazságot adó maradékcukorral, mely kifejezetten nem érezhető, de a krémességet, lágyságot érezve gyanítható, ugyanakkor remek savak hozzák ezt egyensúlyba, nem engedve a billenést egyik irányba sem: így lett ez elegáns, könnyen megszerethető, finoman ásványos, kifinomult, markáns savakat „elnyelő” és egyszerre megmutató, hosszú lecsengésű bor. A szürkebarát. (Van, aki a 2007-est is nagyra tartja:pl.)
Tokaj Nobilis -Hárs Barakonyi-dűlő, 2006
Egy mese. Mint az a Szilfa amire asszociálok, amikor nász(túra)utunkat úgy terveztük meg, hogy a dr. Pósfai György által szerkesztett könyv segítségével Nyugat-Magyarországon megkeressünk, majd megcsodáljunk néhány famatuzsálemet, köztük a kerkakutasi szilfát. Az egy mese, mint ez a Hárs.
Nos, ennek a hársnak egy több száz éves famatuzsálemhez illő mozgása van a pohárban, orrban töménytelen sok illat: virágos, zsongó mező, fülledt virágillattal, akácmézzel, később hárs virág. Szájban olajos, vaskos, remek savakkal megtartva, harapni lehet a bort, végtelen lecsengéssel, félelmetes összhanggal, kiegyensúlyozottsággal, de semmi gejlérzet. Tömény illat és zamat bomba, de mégsem érzem behízelgő, könnyen kapható hetérának, sokkal inkább nehezen bevehető illatfelhőbe burkolózó finom, érett, nehezen kapható, de azért érett Hölgynek. Hihetetlen mese bor. Csak így, Hárs…
Utolsó kommentek