Egyébként is nagy tisztelője,kedvelője vagyok Sütő Andrásnak,"legnagyobbnak" tartott,sokadszor is hihetetlen élvezettel,hangos felkacagással és lelkemben -egyébként is mély érzéseimben és távoli,közeli- történelmünkben mélyebbre juttató műve, Anyám könnyű álmot ígér c. számomra felbecsülhetetlen értékű -általam csak "részéletműalkotásnak" nevezett- regénye óta.A mai nemzedékek meg amúgy is rászorulnak.Rászorulnának...
"Sütő András: Rigó és apostol, Kolozsvár 1973
Ezután következik Máté János bácsi, magyarhermányi földműves.
Székely harisnya, fekete kabát, fehér ing, nyakkendő rajta.
Még az elején, koccintás közben váltottunk szót. Munka idején, a mezőn kérték föl beszédet tartani. Elek apónak ismerőse és lelkes híve volt.
- Összerajzoltam egy kis felszólalást - mondja.
Egyik mondatára némelyek a fejüket csóválták: tegye félre, nem használható. Elmondta nekem is, Domokos Gézának is. A magunk részéről ugyancsak fejcsóválva kérdeztük: miért ne lenne az a mondat „használható”? De mindjárt sor kerül rá. Először halljuk a szónokot.
Feldöccen az öreg a pódiumra, látja, hogy egyedül van, maga mellé int két legényt, két lányt, s ilyenformán, testőrséggel is ellátva, kezdi a beszédét mondani. Szabadon szól, lobogtatja a papírlapokat, szinte csodálkozik: hogyan kerültek azok a kezébe. Úgy beszél, mint egy Veres Péter, Elek apóhoz kapcsolódó emlékeit meghordozza a világirodalomban, s Tolsztojt, Goethét érintve, egy tűzbe hajított meséskönyve kapcsán Pompejit is szóba hozza, az olvasmányfitogtatás rossz mellékíze nélkül. Ő sem ragad meg a múltban; az ünnepelt példába kapaszkodva a holnaphoz keresi az utat. A föntebb említett, kifogás alá esett mondat nélkül persze.
Kérdem a végén: miért hallgatta el? „Mert csak helyeslés volt, intézkedés nem történt" - mondja. Halljuk még egyszer. Arról van szó, miszerint a székely, zivataros történelme folyamán, a kardot mindétig keze ügyében tartotta, s rohamra készen a lovat is az istállóban. Ebből támadt a félreértés. Javaslat formájában a rendezőség részéről azt az ellenvetést tették, hogy a kard is, ló is a figyelmet helytelen irányba terelné. S mivel a székely nemcsak konok, de makacsul hallgat is a szóra, Máté bácsi a kifogásolt hadiszerszámot lovastul lenyelte, meg se rezdült az ádámcsutkája.
De kérdő-tűnődő tekintetével együtt magam is megmerülök a múlt emlékei között. Hogyan is került itt szóba a kard és a ló?
Katonanép - mondjuk a székelységről, ha múltja kerül szóba. Nem hajlama, hanem sorsa tette azzá. A Kárpátok szorosai a tavaszi vadvizekkel együtt vándornépek folyvást megújuló hullámait zúdították rá már a XII. századtól kezdve. Besenyő, kun, tatár, török csapolta vérét, égette porrá, szinte szabályos időközönként, rendezett falvait. 1210-ben románokkal és szászokkal együtt küzd a betörő kunok ellen. Román stílusú templomait épp az idő tájt tették előszór földdel egyenlővé, midőn a Notre-Dame s a reimsi székesegyház befejezéséhez közeledett. 1236: újabb tatárjárásos esztendő: korabeli följegyzések szerint 180 000 a halottak száma. Lépjünk előbbre néhány századot, talán tisztul az ég, enyhül a hullabűz. 1658-ban a tatárok nem
kevesebb mint százezer székelyt hurcolnak rabságba. A nőket tízesével kötik össze a hajuknál fogva. Útközben rabszolgakereskedők vásárolják föl a javát: két tallér vagy két pár patkó egy személynek az ára. Cserei Mihály krónikájából értesülünk, hogy ötven évvel később pestisben pusztul el újabb százezer. Csóválja fejét a pápa: hát ezekből van még? Hányadszor jelentik már a dézsmaszedő papok, hogy „bonc pars Siculiae" füst és pernye, égetett hús, temetetlen halott! Tizedeli a külső ellenség, a kolera, a király, a gyermekhalandóság, János Zsigmond, Báthori István, Mária Terézia és 48-49, legszebb reménysége, melynek tüzébe fiaival együtt a harangjait is belehajítja; tizedeli a mindenkori összeesküvések egyetlen eredménye: a megtorlás. Ködbe veszett jogainak megszerzése végett a székely nem „itt valahol, ott valahol” bújt össze, miként Ady látta négyöt magyarunkat; a tízezres összeesküvés nála közepesnek számít. Az indulat is lagymatagnak, ha csak „el egészen az akasztófáig” taszítja s nem a felnégyeltetésig, a temesvári véres lakomáig, ahol vezérének húsát etetik föl vele. 1764-ig - amikor Siskovics báró Mádéfalván rendez siculicidiumot - tíz levert felkelését tartjuk számon. A kifejezés: siculicidium - magyarul székelygyilkolás - nem a szójáték kedvéért született; ennek a népnek a fő foglalkozása az volt, hogy öldösték. Dózsa fején a tüzes korona hetedízigleni bosszú volt visszamenőleg is, előlegként is a fiaknak, a tizenkét éves koruktól már hadkötelezetteknek, az akasztófára kijelölteknek: a Török Jánosoknak, Gálffy Mihályoknak Marosvásárhelyt, 1853-ban, és mind a többinek, az utánuk jövőknek.
A példát sorolni lehetne.
Régi mondás: a székelynek két feje van. Egyiket mindig levághatták, ha jogaiért fegyverhez nyúlt. S mikor nem nyúlt? Másik mondás, hogy ha kell, puskaporrá válik. Bethlen Gábor leveleiben szerepel a testhalom kifejezés: székelyhalomnak is mondják. Tömegsír. 1706-ban, nagy puskaporínségben és katonai szorultságban Brassó mellett két ilyen halmot nyitottak föl; 13000 csontvázból őröltek-főztek salétromot, újabb megtorlást zúdítva saját fejükre.
Erről tudnia kell a mai nemzedéknek!
Nem azért, hogy melldöngetve sírjunk a tárogatók mellett. A sok fertőzésre kiszabott szellemi elvonókúra után a székelységnek is meg kell tanulnia valóságos történelmét."
Utolsó kommentek