Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyelőre nálam a borvásárlás üteme gyorsabb, mint a megvásárolt palackok elfogyasztásáé, ezért kisebb borkészletem halmozódott fel. A bortárolás- pláne, ha az ember esetleg még évekig szeretne dédelgetni néhány palackot- kényes kérdés, hiszen nem megfelelő körülmények között tönkre mehetnek kedvenc boraink. Ezért én is vigyázok rájuk, mint a szemem fényére. Csak az a gond, hogy klasszikus pincém nem lévén, tárolókapacitásom meglehetősen szűkös. Egy hete pedig elérkezett az idő, hogy boraim egy részét elköltöztessem. Nem akarom elkendőzni a tényt, hogy bizony fizettem érte némi árat, ugyanis a túlzsúfoltság miatt két palackom eltörött. Ezt azonnal égi jelnek tekintettem és erőt véve lustaságomon néhány órát erre áldozva egy ismerős jókora pincéjébe költöztettem el hosszabb távra eltett palackjaimat. Az esemény másik fontos következménye az volt, hogy pontosítottam az évek óta vezetett borlistámat, amiben azért találtam egy-két hibát (például váratlanul előkerült plussz egy palack 2003-as Weninger Frettner cuvée, viszont sajna Tóth István 2000-es kiváló Egedhegyi kékfrankosából kevesebb van, mint azt táblázatom mutatta). További előny, hogy a borok alapos átnézése során kiválogattam azokat a tételeket, amelyeket megítélésem szerint el kellene lassan fogyasztani. Ezekből hármat bontottam hétvégén és igencsak kerekedett a szemem.
GIA: Leányka 2004. Továbbra is meggyőződésem, hogy azóta sem készült (vagy legalábbis kereskedelmi forgalomba nem került) olyan finom leányka Gál Tiboréknál, mint 2004-ben. Három-négy évvel ezelőtt Kohári mesterrel jócskán betáraztunk belőle, ugyanis kb. 600 magyar forintot kértek érte. Azt a pénzt pedig vastagon megérte. Aztán szépen fogyott a bor, mígnem a készletből 2 palacknyi maradt. Az egyiket tavaly nyáron bontottam ki és már akkor éreztem, hogy ez a bor túljutott zenitjén, de valahogy a másik palack a gyors elfogyasztás helyett a feledés homályába veszett. Egészen pár nappal ezelőttig. Akkor ugyanis kidugóztam. Sötétebb sárga színű bor. Illata édes, kedves (igazi leánykás), cukorkás. Megkóstolva érezhető a teljesen letompult sav, maradékcukor tartalma (félszáraz a bor) most túlzottnak tűnik. Érdekes módon viszont nem volt oxidált, ízében egyszerű, édeskés, különösebb meghatározó ízjegy nélkül. Lapos bor. Nem ettől estem hasra, itt nagyjából bejöttek a várakozások.
Gál Tibor: Chardonnay 2004. Nem fogyasztok sokat (sőt inkább keveset) a pince boraiból, most meg hirtelen a másodikkal hozakodok elő. A Gál boroktól való távolmaradásom fő oka, hogy számomra meglehetősen drága a borok zöme és bizony legtöbbször nem kapom meg, amit annyi pénzért várok. Ez a chardonnay is érdekes módon került hozzám. Az történt ugyanis pár éve, hogy vettem 4 palack 2003-as Gál chardonnay-t (emlékeim szerint kiváló bor volt). Igen ám, de sajnos újraerjedés indult el a palackban, így sokra nem mentem a jónak vélt borral. Erről értesítettem a pincészetet is, akik azonnal felajánlották, hogy kicserélik boraimat. Mivel 2003-as nem volt már nekik, 2004-est kaptam. Egy palackot nyomban elfogyasztottam, a többi meg pihent sokáig. Most viszont megnéztem hol tart a bor. Citromsárga szín. Illata tipikus magyar, fahordóban érlelt chardonnay-é: vajas, vaníliás, kissé őszibarackos, tiszta, vonzó. Szájban sem okoz csalódást, hozza az ízben is azonosított jegyeket: vaníliás krémtúró, teavaj, fehér húsú gyümölcsök. Szerkezete jó, szép savak, közepes test, zamatosság, üdeség, hosszú utóíz. Nem a kedvenc borom, de sok-sok éve stabilan hozza ezt a minőséget, ami becsülendő.
Dúzsi Tamás: Szegzárdi Óvörös 2003. Dúzsi mester nálam is leginkább rozéban nyújt kiemelkedőt, de vöröseit is kedvelni szoktam. Sajnos a Bortársaság elég drágán méri ezeket a borokat, így ettől a termelőtől is viszonylag ritkán fogyasztok. Ez a bor úgy keveredett a pincémbe vagy 2-3 éve, hogy akkor még igen jó árban volt (2000 HUF alatt), így rendszeres fogyasztója voltam. Aztán erre a kereskedő is rájött és egyik napról a másikra vagy 30-40%-kal növelte az árat, amivel az én távol maradásomat idézte elő. Pedig a bor remek. Az volt most is. Borunk kékfrankos, merlot és cabernet elegye. Bíbor szín. Illata érett, benne sok-sok erdei gyümölccsel, meg meggyel. A nagy fahordós érlelés eredményeként abszolút nem fás, csak kellően hozzátesz a borhoz a hordó. Simogató tanninok, decens savak, zamatosság. Remek formában lévő bor, kár, hogy az utolsó palackomat fogyasztottam el belőle.
Utolsó kommentek