Pár napja kóstoltam meg újra (illetve ittam is bőven) életem egyik legszebb fehérborát. Csak azért nem mondom azt, hogy a legszebbet, mert teljes egyetértésben másokkal, én is azt gondolom, hogy a legnagyobb borélményekhez megfelelő hangulat, társaság is kell a kivételesen jó bor mellett. Azt pedig a bor nem tudja befolyásolni, hogy milyen társaságban kerül elfogyasztásra. Kohári Pisti barátommal kiváló csapatot alkotunk nagyon jó borok elfogyasztásához. Úgyhogy az általunk igen sokra tartott Kaló Imre fehér remeke jókor, jó helyen, jó társaságban került felbontásra. És mivel egy palack után kötelességünknek éreztük azt, hogy igyunk még ebből a zseniális nedűből, még egy palack előkerült belőle.

 

Kaló Imréről mi is, mások is írtak sokat. Elragadó személyisége valamilyen hatással mindenkire van. Imre habitusán, gondolatain, észjárásán lehet vitázni, de borai minden vitán felül állnak. Az általam eddig kóstolt nagyjából 120-150 bor kivétel nélkül tetszett, a legjobbak pedig hatalmas élménnyel ajándékoztak meg. Mindamellett, hogy érezni rajtuk a gondoskodást, a hozzáértést, nagyon egyediek, stabilak, összetettek és sokszor komoly beltartalmuk mellett is fantasztikusan harmonikusak és jól fogyaszthatóak. Az említett zöldveltelini-olaszrizling bort tavaly nyáron kóstoltam először és megdöbbentem, annyira tetszett. Azt követően, egy kedves barátom doktori védése után bontott egy palackkal belőle decemberben és ekkor már komoly kényszert éreztem arra, hogy birtokomba kerüljön belőle néhány butéliával. Ez nemrég bekövetkezett és Kohári Pisti barátom is vásárolt szerencsére belőle. Ráadásul nem volt rest megosztani velem 2 (azaz kettő) palackkal is egyetlen este alatt, ami igen megtisztelő.

 

Magyarországon a zöldveltelini nem egy elterjedt fajta, az eddig kóstolt borok (Monarchia, Tóth Sándor, Kaló Imre) nem hasonlítottak számomra az osztrák példányokra. Viszont minden bizonnyal nálunk is lehet nagyon komoly bort szűrni belőle. Az eddigi magyar grünerek legalábbis tetszettek. Kaló Imre több változatban is készíti és nagyon kedveli a fajtát saját bevallása szerint. Nos, kóstolásom/ivásom tárgyában a veltelini mellé olaszrizling házasodott és egy harmonikus bor formájában forrtak össze.

 

Pohárba töltve rögtön sejthető, hogy még kalói mértékkel mérve is mély, sűrű bort fogunk kóstolni. Aranysárga szín, meglehetősen lusta mozgás, mocorgás a pohárban. Illata tiszta, már kezdetben is közepesen intenzív, de az idő múlásával egyre intenzívebbé, kifejezettebbé és összetettebbé válik. Először meglepően pici kapor, majd utána fűszerek (fehérbors, kevéske menta főként) jönnek. Aztán egyre jobban nyílik és előkerülnek itt mézes, akácvirágos-édeskés jegyek, barackos aromák, meg trópusi gyümölcsös illatok is. Ilyenkor szokott jönni a csalódás az ízben. Itt is jön, csak éppen pozitívan csalódunk, mert még az illatnál is szebb az íze. Ez eddigi kóstolásaim alapján nagyon ritkán tapasztalható jelenség a borok világában. Az egyik legkomolyabb beltartalmú száraz bor, amivel dolgom volt. Hatalmas, öblös, olajos test, amelyben hömpölyögnek az újabb és újabb ízáramlatok, nem hagyják a fogyasztót elmélázni. A szerkezet csodálatosan felépített, a savak nem rogynak meg, a hatalmas testtel is elbírnak. Felszíne enyhén cseres (héjon áztatás). Nem egy izgága, vibráló bor, hanem egy teljesen kisimult, de feszes, tökéletesen csiszolt ital. Utóíze nagyon hosszú és kellemes, pici vaníliássággal. Csodálkoznék, ha ennél szebb valaha még tudna lenni, de reményeim szerint ezt a formáját tartani tudja még sokáig. Akinek van belőle, szerencsés borissza.