"Az igazán bátor kutya akkor is elébe áll az idegennek, ha életében még sohasem látott őrző-védő munkát, és azt sem tudja, mi fán terem a kiképzés."
(Dr. Kováts Zsolt:Kutyakiképzés, Gondolat Kiadó, Budapest 1986)
Mint azt előbb ígértem, hogy totális zavartságában tovább bolondítsuk a bolondíthatókat,ugyanakkor előrébb segítsük az összkép kialakításától már csak egy-két lépésnyire álló tisztánlátó,valóban önkritikát gyakorló komondorosokat, lapozzuk fel közösen a Dr. Sárkány Pál-Dr. Ócsag Imre szerzőpáros nevével „fémjelzett” Magyar kutyafajták című Mezőgazda Kiadó által 1987-ben kiadott szakirodalmat. Vitathatatlan, hogy mai napig ez a legátfogóbb képet adó magyarfajtás könyv, főleg meg komondoros. Így hát, felütve a Komondor címszó alatt (egyébként javaslom, a többi magyar fajta címszó alá eső részeket is elolvasni, mert vannak benne komondorra nézve is érdekes, tanulságos megállapítások) nézzük át, hogy többek közt miket találunk.
Egy "felkutatott" komondor "minden" mai komondorok '"egyik" ősatyja az 1960-as évekből:Óhegyi Aladár (t:Lehoczky Ferencné aranykoszorús mestertenyésztő;képforrás)
Találunk itt érdekességeket, melyek a mélyen tisztelt és nyílván jó indulatú -mégis apró agyideficittel, vagy devienciával küzködő- bunkerba gubozó komondorosoknak nem ismeretlen fogalmak, sőt. Nagyon is ismert fogalmak, melyekre állandóan hivatkoznak egy komondor jellemmel, pásztorkutya ösztönnel, viselkedéssel összefüggésben felmerülő újdonsággal, egy teszttel kapcsolatban, hogy a komondor az ilyen, az ősi, az ösztönből tudja, hogy ő mit tegyen stb. Nos, nézzük, milyen jellemű, milyen tulajdonságokkal, értékekkel rendelkező -egyébként valóban önálló döntéseket hozó- fajtáról is beszélünk –megjegyzem,professzorok mondták, nem én,ja és több tíz évvel ezelőtt!
Természetesen történelmi boncolásokba, anoním idézetekbe, itt-ott fellelhető állításokba, találgatásokba (?) a fajtára vonatkozóan nem megyek bele, próbálok az „újkori” tapasztalatokra, jellemzőkre koncentrálni. Nézzük azonban, hogy a tenyésztésben mi volt, és körülbelül mi van, mi a döntő, a mérvadó.
Idézem (Az aláhúzások és vastagon szedett részek mind saját kiemelések, az eredeti szövegformák nem, vagy nem így tartalmazzák):
„A jelenlegi és a századforduló komondorai között a legnagyobb változást a testnagyság jelentette. Ez pedig a tartásra vezethető vissza. Ezenkívül a komondor a múltban és a jelenben is igen nagy egyöntetűséget mutatott. Tenyésztését a forma vagy a teljesítmény alapján nem lehet korszakokra osztani. Mégis bizonyos modern törekvések magyarázatát szeretnénk adni a következőkben.
A pásztorkodó életmód a komondortól teljesítményt, teljes védelmet követelt. A formában csak annyiban törődött, amennyiben az előmozdította a teljesítményt.
Az 1910-1930-as éveket vehetjük határmezsgyének. Ezt megelőzően az ősi tenyésztörekvés vezette a tenyésztést. Ezután azonban már egyéb kultúrhatások is érvényesültek. (..) …az említett időben a komondor fő haszonvétele, alkalmaztatási területe változott meg. S ezután a kynlogiai tudomány, a szépérzék kezdte formálni a komondort.”
(Dr. Sárkány Pál-Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták, Mezőgazda Kiadó 1987; 98.o.)
Nos, ennyit feltétlenül fontosnak tartottam elővenni a múltból, merthogy ez valóban elmúlt. Valóban elmúlt? Nézzük. Nyílván elmúlt az a mértékű, és minőségű pásztorkodó életmód, ami akár csak 150-200 évvel ezelőtt volt jellemző Magyarországon, senki nem vitatja. Akkor –ahogy más házi állatoknál, illetve egyes kutya fajtáknál és a Föld egyes, nyugati civilizáció által kevésbé befolyásolt területein ma is- a teljesítmény volt a szelekció irányítója. Az ilyen feladat-, vagy teljesítményorientált, mondhatni természetközeli életmódban történő tenyésztésnél óriási a jelentősége a funkció - forma elválaszthatatlan egységének, tehát nem fordulhat elő az, hogy a teljesítmény, azaz a funkció rovására egy formai, mondjuk esztétikai szempontból előforduló formai gátló tényező fennmaradhasson. Kimerem jelenteni, hogy ez, itt, Magyarországon ebben a formában, a komondor esetében elmúlt. Mivel, nincs funkcióorientált komondortenyésztés, lényegében bármely teljesítmény szempontjából hátrányos jellemző fennmaradhat, sőt! Elszaporodhat. Ez a „szépérzék” felszínre jutása, azaz pardon, felszínre juttatása, hiszen irányított, tudatos (!) tenyésztésről beszélünk. (És a szívós, ellenálló, egészséges szervezetről egy szót sem kívánok ejteni, legalábbis ide, most,de nyugodtság,nem seperjük szőnyeg alá.
Apropó, „kynologiai tudomány”. Nos, barátaim, akik a komondorért és annak fajtagondozó szervezetéért velem együtt aggódtok, „nyugodtan aggódhattok” tovább! Ugyanis könnyen belátható, hogy ma Magyarországon nem csak a funkció-, vagy teljesítményorientált komondortenyésztés, hanem az ezt befolyásoló komondor fajtát gondozó kynologiai tudomány sem létezik, mely komondor fajtát gondozó tudományos szinten –legyen az pl. a genetika, vagy populációgenetika területe, melynek eredményeit,vagy elvárásait,törvényszerűségeit figyelembe véve- előrelátóan hozna szabályokat,döntéseket vagyis bocsánat, vállalna fel legalább iránymutatásokat, melyek egy fajtáért felelőstől azt hiszem, joggal elvárhatók. Szóval, minden kedves „sporttárs” és/vagy „tenyésztő” a maga kynologiai ismeretei, vagy hiányosságai és szépérzéke szerint varázsolhat, pardon, alakíthat a komondor fajtán. Hajrá! És a méretről –mely ma már szemmel láthatóan nem pusztán táplálásbeli különbség más-más tenyészetből származó komondor egyedek összevetésénél, hanem akár tenyészcél által vezérelt különbség is lehet- egy szót sem ejtünk, de csak azért, hogy ne emeljünk ki egyet a többi kalapos/nem kalapos nyuszi közül…hiszen kalaposnak,vagy kalaptalannak lenni,így méretnövelésért tenyészteni sem bűn -de nem árt körültekintően eljárni.Erről,itt most ennyit.
A komondor standardleírása fejezetből csak két bekezdést idézek:
„A pásztorok megőrizték részünkre a komondort mindaddig, amíg ősi foglalkozásuk fel nem számolódott. A XIX. században a kuvasszal együtt a komondor is fölösleges lett a nyáj mellett. A kultúrált állattenyésztés felszámolta a nyáj ellenségeit is. A komondorállomány nagymértékben megfogyatkozott. A pásztordinasztiák, ameddig tudták, tartottak egy-egy komondorpárt. Hatalmas, tetszetős példányai esztétikai szépségük folytán a kutyakedvelőkhöz kerültek. Távol eső, kisebb majorokban pedig vagyonőrzésre alkalmazták. Szolgálata a fajtatisztaság messzemenő fenntartása mellett változott.”
(Dr. Sárkány Pál-Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták, Mezőgazda Kiadó 1987; 99.o.)
Nem vitás -tudomásul kell venni és alkalmazkodni a megváltozott helyzethez- nem volt szükség abban a formában a komondorra, mely formában évszázadokig tette a dolgát és szelektálódott, szelektálták: a nyáj mellett munkát adó pásztorok helyett esztétikai szépérzékükre hagyatkozó kutyakedvelőkhöz és egy-egy telepre, majorba kerültek –utóbbi esetben nem is olyan messze eredeti funkciójuktól. És éppen ezt kellene észrevenni: a XXI. században javában zajlik a „vissza a gyökerekhez” folyamat, mely nagy valószínűséggel -ahogy tízezrével hajtott nyájakat,csordákat,gulyákat sem fog eredményezni,éppen úgy- nem fogja megsokszorozni a komondorok számát, de kezelni -illetve előbb felismerni aztán- kihasználni kellene a helyzetet. A komondor alkalmas területőrzésre, de ha csak szőrzetét, takarmányozását tekintem is, biztos több körültekintést, gondozást igényel, mint pl. egy dobermann, vagy egy német juhászkutya, melyek igen elterjedtek fenti szerepkörben.
A helyzet az, hogy hiába szaporodnak a majorságok, tanyák, még, ha azok nem is minden esetben a 100 évvel ezelőtti funkciójukat töltik be, a komondortenyésztést irányítók –„klubszinten” és tenyésztők szintjén egyaránt- nincsenek felkészülve a komondor pozitív, funkcionális tulajdonságaira alapozott marketinggel történő egyedszám növelésre, eladásra és ezáltal teljesítményorientált nemesítésre -még, ha arra igény jelentkezik sem! Nincsenek felkészülve, de nincs is eszközük, mellyel bizonyíthatnák, nem csak marketingfogás, hogy ez a fajta és az adott tenyészetből kikerülő egyed igenis alkalmas ősi feladatának ellátására és nyugodtan alkalmazható a portához, parasztházához illő magyar pásztorkutyafajta, a komondor területőrzésre, védelemre, akár más állatok közelébe, azok védelmére. Mesélni, marketingezni lehet, bár én ezt sem látom, de jelenleg nincs is létjogosultsága, mivel,az áru hazavitele után jöhetnek ám a problémák…meg kellene előzni, vagy már lehet, inkább meg kellene javítani a komondoros rendszer és a komondorfajta hibáit.
„(…) … A jó szőrzet –bár ideális megnyilvánulása csak tűnő kép- fontos kívánalom, megítélésekor azonban a hasznos belső tulajdonságokra kell nagy gondot fordítani.
A komondor nappal alig ugat. Elhúzódik, elfekszik, de úgy, hogy azért mindent lásson. Ha ok van rá, csak éjjel hallatja hangját, amely öblös, mély ugatás. Szinte törvényszerű, hogy hang nélkül támad. Támadása nyílt, nem settenkedik a megtámadandó után, hanem szemtől szembe támad. Rendszerint ráugrik, vagy nekiugrik áldozatának. Igyekszik ledönteni azt, ami testtömegét tekintve a legtöbbször sikerül is. A ledöntött, ártalmatlanná tett támadót őrzi, és továbbra sem bántja, ha az sem támad tovább.”
(Dr. Sárkány Pál-Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták, Mezőgazda Kiadó 1987; 100.o.)
Ennek a végén kezdem, és kicsit kérdezősködök: vajon mennyi komondoros ledöntés szemtanúja volt Ócsag professzor, mire megírta ezt a fejezetet? Látott egyáltalán egyetlen konkrét, mondjuk majorsági támadást, vagy védelmet és őrzést, vagy csak a büszke komondor tulajdonos meséit írták össze, enyhe idealisztikus, hogy ne mondjam, romantikus tintába mártva pennájukat? Tehát, ki látta, hogy a komondor így dolgozik, és ki tudja ezt megmutatni ma? Lehet jelentkezni! Úgy tudom, vannak olyan pénzt, energiát, időt nem kímélő az ősi pásztorkutyák értékét, használati értéket, azaz a „hasznos belső tulajdonságokat” kereső elvetemültek -komondoros körökben általánosan elfogadott a nézet, hogy erősen lesajnálandók ezek az- önzetlen emberek, akik kérésre házhoz menve végeznek tesztet komondoron is, hogy kiderüljön: rendelkezik-e a fentebb említett ösztönös viselkedéssel.
Mindegy, ezt majd máskor, esetleg mástól, én csak szeretném, ha nem menne majd egy műsor, valami „Unokáink se fogják látni…” szlogennel a korábban valós, újabban csak idealizált komondorról. Én, ezt szeretném. Persze, nem biztos, hogy a -pásztorkutyát,melyet a kutyák királyának ismer el az FCI,azaz a- komondort tenyésztők is így vannak ezzel. Azért zárásként visszautalnék erre, mely önmagáért beszél: a jó szőrzet fontos, de azért a hasznos belső tulajdonságok fontosabbak!
„Sporttársak és tenyésztők” az Úrban! Fentieken tessenek elgondolkodni, de iziben, nagyon-nagyon gyorsan! Nem én, professzorok mondták –már egy emberöltővel ezelőtt,de jövünk még:mondtak ők egyebet is.
Utolsó kommentek